Én rengeteget teszek a szellemi, lelki és testi fejlődésemért. Rendszeresen meditálok, tudatos életet élek, és figyelek arra, hogy a jelent megéljem. A múlt zaját sikerült kioldanom – már csend van és békesség a lelkemben. A jövő félelmei kapcsán pedig olyan perspektívákkal gazdagodtam a meditációk során, amelyek szintén békét adnak a mostban.
Hiszem, hogy valami nagyobbnak vagyunk a részei. Hiszem, hogy az életet lehet úgy felfogni, mintha a Föld egy nagy játszótér lenne, ahol kedvünkre való eszközökkel játszhatjuk a nekünk tetsző játékokat. Hiszem, hogy mindenben mi döntünk. És bár a szabad akaratunkon kívül sok minden talán csak illúzió, mégis a játék része. A folyamat pedig állandóan változik. A játszótéren néha leesünk a hintáról. Megütjük magunkat. De aztán felállunk, kisírjuk magunkat, és megyünk tovább. Jó, ha van valaki, akinek sírhatunk – ezért fontosak számomra is a barátok, a közösségek, az igaz kapcsolatok, ahol az önazonosság alapkő.
Aztán ott van még a test fókusza is. Ép testben ép lélek – sokáig nem értettem igazán, mit is jelent. A sok évig tartó túlsúly és a sportot kerülő életmód sem támogatta a belső egyensúlyom kialakulását. De aztán ez is megérkezett. Igaz, 50+ lettem mire idáig eljutottam – de soha nem késő elkezdeni semmit.
A bőröm persze most is produkálja a maga dolgait. Érzékenyebb lett, a védekezőképessége csökkent, pigmentfoltok kialakulására hajlamosabb lettem. (A hormonok hasonló hatását most inkább hagyjuk...) A „reggel felkelek, és kissé száraznak érzem a bőröm” jelenség is a napi rutin része. De tudom, mit csináljak: bekenem egy kis elixírrel, az öt éve használt kedvenc krémemmel, felteszem a gyöngypúdert, egy kis spirállal megbolygatom a szempilláim, és meg is érkezik az a nő, aki lélekben és külsőleg is elégedett magával.
Ez az érzés – ez a belső nyugalommal kompatibilis „érzetcsomag” – ad erőt, stabilitást és játékosságot a naphoz. Legyen az egy randi, munka, szórakozás vagy az önmagammal való kapcsolódás.
Szerintem valahogy ettől sugárzunk mi, nők.
Ettől a komplex, belső és külső folyamattól, ami egyensúlyra épül – és egyensúlyt teremt.
Amihez kell a „kence” is, de kell a belső munka is.
Csodát nem várhatunk egyik véglet felől sem.
De a kettő együtt – verhetetlen páros.